Csavard meg a lőszered!
„Válaszd az életet. A munkát. A karriert. Válaszd a családot. A televíziót. A mosógépet. A kocsit... Válaszd mindezt, azután kérdezd meg magadtól, ki vagy... De miért választanám mindezt? ... Mást választok.” Ha nem is pontosan ezekkel a szavakkal, és nem Ewan McGregor szájából, de hasonlóképpen indít a Wanted is. A továbbiakban nem elhanyagolható különbség még, hogy hősünk nem a heroinban találja meg a mindennapok posványos állóvizéből való menekülés lehetőségét, hanem belép egy tökéletesen képzett gyilkosokból álló titkos szövetségbe.
Moralizálás persze ebben a moziban is van, de ritkán több annál, mint ami egy-egy karakter motivációjának megértéséhez, s a velük való szükséges mértékű azonosuláshoz elengedhetetlen. A látványelemek pedig igazán profi, hozzáértő iparosmunkáról tanúskodnak, nem beszélve, hogy a cselekményt is sikerül úgy szőni az alkotóknak, hogy végig izgalmas és követhető legyen, mellőzve itt is a szabályos kliséket és szakállas fordulatokat.
Az egyetlen következetlenség, ami szöget ütött a fejemben, az a film első akciójelenetében alkalmazott, hihetetlen távolugrási manőver, amitől Newton mellett még Superman is forgolódik talán a sírjában; egyszerűen mert a történet további részében hőseink képességei emberi mércével is értelmezhetők, csak éppen hihetetlenül eltúlzottak, s ez kevéssé mondható el erről a csöppnyi szökellésről, ami fityiszt mutat a fizika minden valaha ismert törvényének, beleértve a filmben értelmezett realitást is.
De itt jön a pillanat, amikor az ember megállj-t kell parancsoljon magának: hello, bocsi, ez nem az a mozi! Nem, ezen nem kell gondolkodni, az egy másik volt, biztos tegnap néztem DVD-n, a Száll a kakukk fészkére, vagy a Berlin felett az ég, tudomisén, de biztosan nem ez. Sónak márpedig a sótartóban a helye.
Egyébként igazat kell adnom a korábbi bírálóknak, tényleg kissé kevercs történetű film a Wanted, a hős felszabadulása valóban emlékeztet Fincher Harcosok klubjára, de az analógiával azért nem értek teljesen egyet, mert annál sokkal visszafogottabb benne a moralizálás, más a helyzet a Mátrix-párhuzammal, ez ugyanis valóban markáns, a cselekmény menete bizonyos részeken akképpen hat, mintha ugyanannak a történetnek két különböző átirata lennének.
Összességében tehát akcióban és látványelemekben gazdag a mozi, és a szereplőgárdára sem lehet különösebb panasz. Az eddig kevéssé ismert James McAvoy megfelelően áll helyt a szuperhőssé hasonlott könyvelő szerepében, Angelina Jolie továbbra is szép, ezen kívül sokat és kívánatosan csücsörít a szájával, magyarán ő is azt nyújtja, amit szokott, de belőle ennyinek már szoktunk örülni.
Az Oroszországból „disszidált” rendező, Timur Bekmambetov kiváló dobbantót vett ezzel a filmmel Hollywoodban, neki ezután már biztosan nem kell alkotói támogatásokért koslatnia vadul forró júliusi délelőttökön, hisz igen határozott mozdulattal tette le a névjegyét az álomgyárban, amit a bevételi adatok is megerősítenek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.