Varázstarisznya

A nagy texasi mészárlás

A Coen fivérek új munkája, a nyolc jelölésből nemrég négy Oscar-t besöprő Nem vénnek való vidék első képsorában dermesztő fuvallat járja át Texas kietlen, fenséges pusztaságát, miközben szikár, ízes férfihang vezeti fel az eseményeket. Az eközben érzett hűvös didergés a film során végig az idegeinkben marad.

Pedig valójában forró vidéken járunk, egy időtlen, farkastörvények uralta tájon - a jelen Amerikájában. Majd huszonöt éve Wenders forgatta itt a Párizs, Texast, ám előtte sokáig gyűrte az országutakat, hogy megérezze e hely szellemét. Közben fotózott. És lám, Coenék most bemutatják, hogy semmi sem változott ebben a huszonöt évben. Csak az emberek lettek még furcsábbak, és a világ még kegyetlenebb.

Amit sugallnak, nem új keletű: minden kifordult a sarkaiból, értelmetlen erőszak tombol körülöttünk. Régen sem volt másként, ezt is tudjuk. A formai hibátlanság viszont, amit ezzel a filmmel elértek, egészen rendkívüli. Kiválóan kombinálják mesteri beállításaikat a realisztikusan fényképezett vidék képeivel, erősen dokumentarista hatást keltve, melyet a zene teljes hiánya tovább erősít, a valóság illúzióját társítva az eseményekhez.

A történet főhőse, Llewelyn Moss (Josh Brolin) jellegzetesen pusztai ember. Dzsippel, távcsöves puskával vadászik, lakókocsijában él a kis texasi városkában. Mígnem egy nap talál egy táskát kétmillió dollárral, és minden megváltozik.

Moss olyasmibe keveredett, ami meghaladja az ő befolyási szintjét. Ebben a világban előbb-utóbb mindenkit elszámoltatnak; s aki túl nagyot harapott, annak torkán akadhat a falat. A „szerencsés helyen, szerencsés időben” illuzórikus mámora mögött hamarosan a „rosszkor, rossz helyen” rideg valósága körvonalazódik. A Coen univerzum ugyanis nem a Hollywood-i szirupdramaturgia világa, soha nem is volt az. (Ezért lep meg a díszes statuette zsebükbe vándorlása. Főleg az utóbbi évek, vagy inkább évtized borzalmas díjazottjai után.)

A városka sokat látott, de öregedő seriffje, Bell (Tommy Lee Jones) ismét felkutatni indul a különösen véres bűntény körülményeit, akárcsak az itt leszolgált addigi évtizedek során. Védeni igyekszik, amit lehet, menteni a menthetőt. Azonban ő is tehetetlennek bizonyul. Ha didaktikus akarok lenni: rá kell döbbennie, hogy öregembernek már nem való ez a vidék.

Ezen az őrült helyen egyvalaki rendelkezik szilárd, valódi elvekkel. Egy Chigurh nevezetű ámokfutó mészáros (Javier Bardem, a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar tulajdonosa), aki sűrített levegős marhaölővel és akkora shotgunnal szaladgál, ami ellen egy tank is kevés lenne. A látszat ellenére mégsem misztikus alak ő, csupán annak a természettől fakadó kérlelhetetlen erőnek a megtestesülése, amely ezt a vidéket évszázadok óta áthatja. Legfélelmetesebb benne a fásult nyugalom és magabiztos precizitás, ahogyan lekaszabol tucatnyi embert, miközben fel sem merül benne a kérdés, hogy helyes-e, amit tesz.

A Coen testvérek gyönyörű címet választottak filmjüknek, ám a világ, amit ábrázolnak, a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető annak. A történet jellege leginkább a Fargo-val vethető össze, azonban annál tudatosabban komponált, a karakterek és a háttér, a környezet jobban illik hozzá, elősegítvén a befogadást és az értelmezést. Nem utolsósorban izgalmasabb, élvezetesebb is. Ethan és Joel Coen, akik folyamatosan építik a hidat a tengerentúl és Európa filmművészete között (Filmvilág plagizálás) az utóbbi időszak magasan legjobb amerikai mozgóképét alkották meg.