Varázstarisznya

Török Ferenc: OVERNIGHT

A közönség- és szerzői film mezsgyéjén lavírozó Overnightnak végül egyik területen sem sikerül igazán megvetnie a lábát. Valamelyest kárpótol ezért a kiváló atmoszféra- és hangulatteremtés, hiszen a szerzőnek ismét sikerült visszaadnia egy jellegzetes miliőt, egyedi közeget a maga sajátságos momentumaival, a benne élők felemás szájízével, csak első pillantásra olyan vonzó mindennapjaival.

 Magyar filmekből eddig szinte ismeretlen közegbe, a tőzsde világába kalauzol minket Török Ferenc új filmje. Persze ezzel csupán a felszínt karcolgatjuk, hiszen - bár a környezet vonatkozásában, attól elválaszthatatlanul - a rendező főhősét végső soron magánélete, olykor nagyon is hétköznapi problémái felől vizsgálja. Annak ellenére állítom ezt, hogy a cselekmény látszólag egy tőzsdei tranzakció körül bonyolódik; hiszen a film erőteljesen azt sugallja a végén: itt valójában nem ez volt a fontos.

A generációs moziként is értelmezett Overnight egy olyan emberről szól, akit néhány laptop kábelen és felfutó selyemharisnya-szálon kívül már nem sok köt a valódi, hús-vér emberek által lakott világhoz. Virtualitásban él, akárcsak munkatársai, felszíni, banális munkahelyi klisék mögött egy kiégett, örömtelen nyakkendős rabszolga élete rejtőzik, amelynek fizikai valósága csupán egy irodából üzleti ebédre, taxiból pinceklubba tartó személytelen körforgás. És ebből persze ő maga többnyire mit sem tud, mit sem vesz észre.

A történet szerint a sztárbróker főhős (Bodó Viktor nagyszerű alakításában) egy reggel telefonhívást kap a német törzsügyféltől, aki a pénzét kívánja felvenni, kamatokkal együtt, szinte azonnal. Az összeg persze hiányzik. Az egyetlen megoldást egy kockázatos, időzónákon átívelő „overnight” tranzakció jelentheti.

Több szempontból is komoly lehetőségeket rejt a téma. Török készíthetett volna akár izgalmas, krimiszerű „tőzsdefilmet” (ha beszélhetünk ilyen műfajról egyáltalán), persze tőle nem ezt várjuk, hiszen ugyanúgy adott volt egy személyesebb, életutakat taglaló mozi lehetősége is.

Végül egyik sem valósul meg igazán, az első néhány jelenet, az ott elhangzó ötletes dialógok után ellaposodik a film. A gyönyörű, ám néhol öncélúan ható képsorok által (Garas Dániel operatőri remeklése) az atmoszféra hangsúlyos ugyan, de maga a történet - s így részben a jelentés - elsiklik mellettünk, anélkül, hogy észrevennénk. Nem érezzük, és nem éljük át. Elkezdődik valami, aztán nem ér véget, feltáratlan kapcsolatok, funkció nélküli szereplők bukkannak fel a filmben. Jó példa erre Gryllus Dorka esete, aki feltűnik a filmben, pozíciója alapján (mint a főhős ex-felesége) jelentős szerepet várunk tőle, ehelyett eltűnik, mielőtt bármi érdemi hatást gyakorolt volna a cselekmény menetére. Felbukkan egy szabotázs szál is, ami szintén csak úgy, „a levegőben” lóg. Ha sokáig morfondírozunk, rájöhetünk, hogy a műholdállomás esetleges elpusztulása jelentős akadályt gördítene hősünk kommunikációja, s így végső sorban tranzakciói elé, ám ennek jelentősége alig tűnik föl, olyannyira nincs kihangsúlyozva.

Ezek után hamar szögezzük le: Török Ferenc eddig még nem rendezett rossz filmet. Mégis, három fő munkája színvonalban leszállóágat képvisel. De ne feledjük, a Moszkva tér rendezőjéről van szó, aki bizonyította már, hogy tud igazán kiválót is alkotni. Itt az ideje, hogy sokasodó kételyeink dacára ismét megerősítsen minket ebben - addig is itt ez a mozi, amely hibái ellenére könnyedén fogyasztható. A tőzsdével foglalkozóknak különösen érdekes lehet, mert bár nem feltétlenül fest teljesen hiteles képet, mégis egyedi és elgondolkodtató betekintést nyerünk általa ebbe a groteszkségében is bámulatos világba.